Bituman's Weblog

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=Tf3Rw8VW3aE]

Persze hogy kedd van. Tudom én bazmeg! Ez megint egy film eredeti címe. Ékes magyarsággal fordította a mafilm Egy nehéz napra….Mivel túl sok mindent írnék le, most filmekben és képekben fogok beszélni.

Szóval korábban mindig csodálkoztam a Falling down (Összeomlás) főszereplőjén hogy egyszer csak azt mondja: Szar az élet? Oké! Elhagyott a feleségem? Oké! Szar a munkám? Az is oké! De hogy még dugó is legyen az már sok!  És ott valami elszakadt.

Vannak ilyen neurotikus pontok mindenki életében. Nem is ez a baj, hanem általában a mögöttes dolgok.

És akkor jön a kérdés mit tegyünk?

Hagyjuk annyiban és kullogjunk el az igazunkkal? Vagy esetleg fogjuk és mutassuk meg mások hogy basznak ki velünk, ami viszont még ránk csap vissza?  A bedugult eresz könnyen telik be. Rövid távú optimalizálás gyanánt még tartom a hátam, mert másokkal kibaszni velük ellentétben nem szeretek. Phinkee-nek még vannak erről emlékei, nem véletlenül ugyanaz a fiókunk tartalma. De ami eddig csak csöpögött most rámömlött. Minden józan ember ilyenkor kiabálna hogy de menet közbe tudta hogy ez lesz, nem veszem a fáradságot. Tegye jobbá aki akarja, én csak kihúzom magam a vízből és….

Most a Road Trip jegyében telt a hétvége. Van valami technokrata perverzió a fényképezős GPS-es túrákban. Egyrészt jó mert az t csináltunk amit akartunk. Lángost szerezni vasárnap a faluk között lehetetlennek tűnik de megoldottuk.  Némi csipkebokros mászkálás és tehén szpottolás után még geoládát is találtunk nagy örömmel. A mohácsi pizzériában a délutánt valószínűleg úgy emlegetik hogy a nagy zabálás délutánja. Adtunk az érzésnek. A napot csak a hideg az árnyék és a kurva sasok árnyékolták be. Nem számoltam de kb 7- szer lassítottunk vagy álltunk meg sas-t fényképezni, de azok a tollas tetvek vagy leadták egymásnak a drótot vagy a fényképezők objektívje számura puska, de mindig az utolsó pillanatban repültek el…

Hej hej. Elég nagy hajtás pajtás van itten ez tényállás. Az is tényállás hogy 50%-os torokkal tolom már két hete mint kiderül. Erről van szó, más olyanért is megfeszült amit nem élvezett, aki meg akar dolgokat annak meg szinte muszáj. No. Márciusban felpattannak a rég válogatott képek a falakra a lakás kész lesz, és a fényképezős kirándulások száma meg fog sokszorozódni egészen vizsgaidőszak(ok)ig. Már megvan a Giotto pumpa, az objektív, épp csak gép kell, táska, 2 szűrő és már mehetünk is

Azt hiszem a tavasszal fotóbloggá fog ez a hely változni amint találok erre megfelelő tárhelyet és domaint. Lehet szavazni, de praktikusabb lesz, mert jobban szeretek fényképezni mint írni. Kommentelni meg ott is lehet majd

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=pM2hkpjiqDg]

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=B1kq2QkiU7Y]

Apróságok

Ma megint láttam a lerohadófejű bácsit. Mindig érdekelt milyen lehet azzal a tudattal élni hogy az ember feje lassan de biztosan lerohad….

Ebéd utáni furcsa élmény: Az ember megy  vissza melózni ebéd után. Aztán az, az egyáltalán nem hétköznapi esemény tárul a szeme elé, hogy a bevásárlóközpont kellős közepén mentők küzdenek egy ember életéért és kb 50-en nézik ezt. Továbbmentem, mert ha én feküdnék ott félmeztelenre vetkőztetve a defibrillátor másik oldalán nem szeretném ha kamaszok néznék.

Furcsa világ pár hónapja pesten láttam hasonlót egy kereszteződésben elütött 30-as nőt. Igaz akkor már felállt a mentőorvos és fekete zsákkal tért vissza, ami egyértelműen jelezte, hogy a vád halát okozó közúti veszélyeztetés lesz a nálam fiatalabb srác ellen.

Empátia meg ész…az kéne ebbe a szemétdombba.