Tudjátok, az a nagy üveges, ami sárga. Igazából nem is erről akarok beszélni, hanem valami tök másról.
Szóval Greg sorra került a lelkisegélyszolgálatomnál, és döbbenetes, de megint nyerhettem volna egy rakás sört. A gyerekkori embermegfigyelősdi meghozta a gyümölcsét, ami nem más, mint az, hogy olyan pontosan tudom pillanatok alatt feltérképezni egy-egy ember személyiségét, mint egy ABM lézervezérelt rakéta a célt.
Beszéltem egy órát majd döbbenten nézett rám, honnan a csudából tudok ennyi mindent. A párkapcsolati nehézségekbe azért utálok belefolyni, mert bárki bármilyen okos lehet, azt nem lehet mondani senkinek, hogy holnaptól ne legyél szomorú, költözz el és ne gondolj rá, fogd fel itt a vége. A megoldás mindig időapó kezében van.
Alapvetően, aki tényleg szeretett az végigjárja a felejtés szokásos útját, csak kérdés mennyi idő alatt, viszont előjött megint az „első” érdekes kérdése.
Az emberek alapvetően szeretnek bármiben első lenni, viszont ennek megfelelően jön a második és társai…Ez okból annak az esélye, hogy az ember az elsővel éli le az életét kurvakevés, persze amikor benne vannak, ez fel sem tűnik / esetleg lehetetlennek látszik. Life’s a bitch!
A másik téma alapvetően az egyéjszakás dolgok anatómiája volt. Erről nagyon érdekelne a TI véleményetek, de nem fűzök hozzá vérmes reményeket. Azért a lehetőség adott.
Szóval én alapvetően kétféle egyéjszakást tudok behatárolni, van a „miért ne” és az „adott volt”. Teszem hozzá szerintem egyikkel sincs semmi elítélnivaló a megfelelő keretek között.
A „Miért ne” amikor alapvetően két fél szimpatikus egymásnak, valami vibrálgat, és megtörténik a dolog. A helyzet folyamatábrája a reggeli ébredésnél szokott ketté ágazni a tovább vagy a viszlát felé. De a lényeg a szimpátia és nem a puszta aktus.
Az „adott volt” ezzel szemben, amikor valamelyik fél érzi, hogy a helyzet adott a szexre, él vele, viszont érzelmileg elhatárolódik a partnertől.
Erről van egy jó sztori még anno a hőskorből. Egy félrészeg srác mesélte EFOTT-on a Velenci tó partján, hogy felcsípett egy elég csúnya ámde annálrmájúbbk” ígérkező csajt, akibe nagylelkűen befektetett két felest az este reményében A naplementés / piázós / mellébeszélős / szédítős / bugyiba és lányba nyúlkálós romantika közepette, amikor fél kézzel a hölgyeményben volt, a lány hirtelen ránézett, és azt mondta:- Te ez nem túl erkölcsös! Majd ezzel a lendülettel felállt és távozott. A srác csak a két feles elfogyasztását nehezményezte, így ellenszolgáltatás nélkül.
Kinek mi a kultúra, ízlések és pofonok az élettől…