Bituman's Weblog

Szóval Reggel nagyon korán indultunk apakocsijával. Budapest hideg és ocsmány csúfos volt mint mindig hajnalban. Az út eseménytelenül telt sokáig. Egészen addig, amíg Prágában egy kurva hatalmas nagy dugóba nem kerültünk. Még szerencse, hogy én szuperhős vagyok aki átlát a sorokon és kelet európai sávváltásokkal a hátom órás várakozást sikeresen egyre redukáltam igen jeee.

Ott volt ez a híd Prágában:

Aztán mentünk tovább, de majd beledöglöttünk éhen haltunk. A autobahnon német autópályán épp találtunk egy megállós helyet, még jó mert már világított a tankműszer is. Itt ettük életünk legjobb életmentő mekis McDonald’sos óriásbaconosextra akármijét, amiért ezúton is hálát szeretnék adni Ronald Mcdonald bácsinak. Ja és Itt ettünk ni:

Persze apakocsija nem evett semmit a mekiben McDonald’sban. Tele hassal robogtunk tovább a sebesség korlátozások nélküli német atópályán autópályán, ami nagyon jó hogy lehetett haladni. Aztán az a kurva Andrea azt mondta, hogy érkezés a célhoz, és ott álltunk Rostock külvárosában egy kocsma előtt két némettel szemben, akik értetlenül néztek, hogy miért a kertvárosból akarunk hajózni, és inkább ittak még egy sört hogy ilyen hülyeség nincsen is. Rostocknak nagyon szép az atomerőműve, egy fordulj élesen balra után meg is néztük így:

Persze azt senki sem tudhatta, hogy a hülye kikőtőben utcák vannak kresz szabályokkal és lámpákkal, ezért valaki a jó sorba kerüléshez szembe hajtott picit a forgalommal majd áthúzott a New Jersey betonelemek között kamerával megfigyelt területen, de hogy ki, arról a mai napig fogalmuk nincs ugyanis nem égett a lámpa. Volt ott sok hajó mint ez:

De mi egy tök másikkal mentünk, csak az 10 emeletes volt és nem fért volna bele a képbe. A hajón nagyot aludtunk egész 5 órát, de a büdös nácik reggel korán ébresztett minket a hangosbemondó, hogy takarodjunk a hagyjuk el a hajót tüstént.

El is hagytuk, aztán 80-al kellett menni a Svéd és Norvég autópájákon autópályákon ami kibaszottul kétségbeejtően lassú volt, mert még 400 km-ert kellett menni.  Érkezés után reggel ezt lehetett látni az ablakunkból:

Nagyon szép volt, csak lehetett vagy 12 fok ami nem mondható túl soknak. Igazából itt jöttem rá, hogy a kávé egy életmentő eszköz, ami fontosabb mint a riasztó ami ránk hívta a tűzoltókat, akik egy két méteres utcába beálltak egy 20 tonnás szerkocsival, mert nem volt nekik kisebb. Nagyon fess emberek a norvég tűzoltók, csak nem értenek az elektromossághoz, mert az egyiket megbaszta megárzta az áram, amin meglepődött, majd elmondta, igazából nem is ért a riasztókhoz, és nem tudnak segíteni majd lesz valahogy, és elmentek – reméljük kórházba.

Aztán szétnéztünk Oslóban ami nem túl nagy város, de annál drágább ilyeneket láttunk, hogy volt park pöcsös meztelen szobrokkal:

Meg háj tek modern operaház:

Ennek fel lehetett mászni a tetejére, ami nagyon fasza jó volt a napsütésben. Utána így ment le a nap:

Hát Szóval nagyon jó volt Norvégia, csak ne lett volna embertelenül drága minden, de így is szuper volt, és köszi hogy ezt elolvastad, köszi szia

A kft számmal ellentétben felfedezzük Skandináviát. Ha hazaérünk végelgyengülésben majd írok élménybeszámolót, de addig legyetek rosszak!

Nos a helyes válasz erre Béla bácsitól az lenne, hogy be vagyok rúgva a sok bortól fiam. De már Bélabá’ se a régi, meg a posztok gyakoriságából látható, mennyi lehet az életerő mutatóm.

Szétcsúszás.

Elindult a Szeptember, ami önmagában se selyempapaír, de fentről rátettek egy lapáttal, és olyan sírva vigadós műsorok vannak, hogy F. Ádám szórakoztatóipari szakmunkás térdre rogyva húzná le a rolót.

Kényszer.

Egyik szemem sír a másik meg kiesett, és valami kemény véletlennek hála előrejött a Z750B (nem Bituman hanem Brutale) projekt megvalósítása. Káint gatyába rázzák, és kesztyűbe fogják dudáltatni….Erről majd lesznek képek, meg leírások de csak finoman, nehogy a képzelt rajongótáborom elpártoljon más képzeletbeli rajongótáborába.

Amúgy.

Azon már meg sem lepődök, hogy előkerülnek sosem ismert rokonok, akikkel kommunikálni kell, és természetes kinek? Na? Igen igen.

Éééééssss.

Ellenben felvidít a tudat, hogy átutazzuk hamarosan fél Ejrópát’ egészen északig, mert szeretem a hideget és a halakat. Muhahaha

Lesz ez még…

Igyekszek mindenféle jókat kiírni ide, a pesszimista dolgokat meg meghagyom kezelőorvosomnak és drága jó gyógyserészemnek!

Az az igazság, hogy az utóbbi időben meglehetősen szélsőséges ingerek érnek emberi frontokon. Csalódások, meglepetések, a tehetetlenség dühe, butaság, sekélyesség, becsület, jellem, gerincesség. Minden spektrum összes színét bejártuk. Ha őszinte akarok lenni, akkor a fele meg is érte. Amikor 5 perc kell egy hétvége megtervezéséhez, amikor kétszer mész körbe valaki után a körforgóban vigyorogva. Amikor egy telefonra egy rakás lóvéért segítesz egy embernek, akivel akkor beszélsz először és nem felejt el fizetni. Amikor ellopod valaki álmának egy szilánkját és ő még segítő kezet is nyújt hozzá. Amikor éjfélkor még kihúznak a csávából és egyig megy az elmerülés egymás fejében. De van hogy a fejed az asztalon landol és elhaló hangon sóhajtod ki hogy úúúristen.  A marok összeszorul és a fog csikorog.

Sok mindent tudok tolerálni, figyelmen kívül hagyni, de a sekélyesség, és az üresség….hát ezt nem lehet előlem elrejteni, és ez az egy dolog ami borzalmasan tud taszítani. Szerintem az ember nem jó vagy rossz hanem sekélyes vagy mély. Az utóbbi emberek adják azt a közeget amiben jó élni, az előbbiek meg azt ahol csak címkék és feliratok léteznek.

ÉN inkább ott járok ahol az életöröm lakik