4-re állítsd az ébresztőt, mondtam még szombaton, már Dunaújvárosban. Négykor keltünk majd szupergyors indulás. Irány Brno! Hirtelen ötlettől vezérelve jött ez a program, de így utólag azt mondom, muszáj volt ott lenni.. Nem igazán követek nyomon sportközvetítéseket, és zsigerből utálom a focit, meg a kézilabdát. De így, ott kint, csak néhány méterre a pályától. Élmény, igazi intenzív magával ragadó élmény, ami minden különösebb magyarázat nélkül elég arra, hogy valaki ezért több száz vagy ezer kilométert utazzon.
Ami nagyon megfogott a hangulaton kívül az a küzdés. Massimiliano “Max” Biaggi 71′-ben született, ami azt jelenti, hogy 39 évesen keni el a 20-24 év közötti gyerekek száját a pályán. Az a műsor amit letett ott az asztalra nagyon tiszteletre méltó, és azt hiszem, emiatt ez több lesz egyszeri élménynél.
A Hungaroringes pályázások is nagyon megfogtak, és ez nagyon közeli élmény ahhoz. Ez tényleg egy külön világ….
Hazafelé már nem volt egyszerű a történet. fél tíz körül értünk vissza Dunaújvárosba, amit még egy órás hazaút követett, éjszaka, fekete sisak plexiben. Végül is olyan volt, mint ködben vezetni, erre és napernyőre legközelebb figyelnünk kell….

RSS Feliratkozás









